Rendezvények

VII. Magyar SimSig találkozó

2011. május 22.-én vasárnap tartottuk meg a VII. Magyar SimSig Találkozót.

A Vasutasok Szakszervezetének köszönhetően idén új helyiségben kapcsolhattuk össze számítógépeinket.

A találkozó reggel 8-tól este 7 óráig tartott. Természetesen nem minden résztvevő tudott időt szakítani, hogy teljes 11 órát a SimSignek szenteljen, de a legnépesebb időszakban egy hét számítógép alkotta hálózaton gurulhattak Nagy-Britannia vonatai. A reggeli órákban az előzetes tervek szerint az újonnan kiadott központokat (South HumbersideWorksop) próbáltuk ki, de a gyér forgalom miatt úgy döntöttünk, hogy visszatérünk a "klasszikusokhoz". Így a verziószámok és IP címek egyeztetése után a Bristol - Exeter - Swindon-Didcot - Gloucester - Westbury ötösfogat mellett tettük le a voksunkat, és közepes forgalom mellett irányítottuk a reggeli forgalmat kisebb-nagyobb megszakításokkal estig.

A SimSigen kívül a Post-T forgalomarányító programcsalád bizonyos kérdéseit is kitárgyaltuk, illetve kipróbáltuk.

A találkozón megbeszéltük, hogy több online játékot szervezünk, illetve elkezdjük összegyűjteni a Post-T központokhoz a segédleteket.

A következő találkozót ősszel tartjuk meg.

Külön köszönet Hercegh Máriának a Vasutasok Szakszervezete Női Tagozat vezetőjének a helység biztosítása végett.

 

Tamogatóink:


 

Partnerek: