PC-Rail Simulations

Preston

Régen néztem el a PC-Rail háza tájára, amit a napokban ismét megcselekedtem, amit igencsak jól tettem. Megjelent ugyanis a prestoni állomás ehhez a forgalomirányító szoftverhez, vagy legalábbis az 5.1-es verziója került az internetre. A vasútállomás a nyugati parti fővonalon, vagy ahogy szépen ángliusul hívják a West Coast Main Line-on fekszik nagyjából félúton London és Glasgow között. A szimulációban öt különböző útvonalon haladó járművek útját egyengethetjük, kellő melót adva ezzel magunknak, ugyanis a 14,3 óráig tartó próbálkozás alatt 225 járatot küldhetünk a megfelelő helyre. Persze ez sehol sincs mondjuk Lewisham 3,5 óra alatti 198 vonatához, de azért ez is érdekes lehet.

A járműállomány kellőképpen színes mivel a 2007/2008-as menetrend alapján történt meg a felépítés, így aztán a modern motorvonatoktól elkezdve a Class 66-osokkal vontatott tehervonatokon át a Class 08-asok tolatási munkálataig egészen sokmindennel foglalkozhatunk. Mindehhez hozzájárul az is, hogy Preston 9 vágánnyal rendelkezik (ebből hat lát el utasforgalmat), lehet tehát szépen szortírozni a vonatokat, keresztbe vezetni a másik előtt ha éppen úgy hozza az alkalom.

A PC-Rail további területeihez híven ezt is le lehet tölteni és kipróbálni, a teljes verzió viszont fizetős, a szokásos 35 font körüli összegbe kerül. A demót én végigvittem, a kora reggeli órák nem okoznak túlzottan nagy izgalmat, igazából csak a sok-sok perces prestoni állásidőkön voltam kicsit meglepődve. A terület térképe nem bonyolult, könnyen megjegyezhető és megtalálható rajta minden, úgyhogy a demó nehézségét én könnyűre tenném. Nyilván a teljes verzióban, főleg a csúcsidőszakokban azért jócskán tud komolyodni a móka, de így is ”csak” 6-os nehézségi szintet írnak róla, szóval a forgalomirányításban profi játékosok lehet, hogy inkább pihentetőnek tartják majd meg ezt a területet.

joomplu:620

Forrás: www.vonatmagazin.hu

Tamogatóink:


 

Partnerek: